Mirának pocsék éjszakája volt, viszonylag korán elaludt, aztán hajnali 3-kor felébredt, és kb. 5-ig nem volt képes újra elaludni. Többször felkelt, cigizve állt az ablakban, nézte a csendes havazást. A délutáni olvadás utáni újbóli csapadéktól olyan lett az utca, mintha egy égi nagyi porcukorral szórta volna be, akár az almás pitét. Mira nagy nehezen visszaaludt, majd fél 9-kor nagy kalapálásra ébredt, nem túl jókedvűen.

A kávét is erősebbre főzte, mint máskor, hogy magához térjen, majd a géphez ült, elolvasta a tegnap esti fejezetet, és úgy érezte, egy ponton nem volt elég érthető.

Amit a szexről írt, kissé magyarázatra szorul: 1) Miklós és Mira nem egy városban élnek 2) a férfinak családja van 3) kapcsolatuk 90 %-ban telefonon, sms-ben, emilben és csetelésben teljesedett ki. Ahogy Mira mélyeket lélegezve próbálta szavakba foglalni a dolgot, hirtelen eszébe jutott valami: olyan ritka, és ezzel együtt értékes volt a személyes találkozás, hogy olyankor nem győzték megosztani egymással gondolataikat, érzéseiket, amik nem fértek bele a virtuális karakterekbe.

Mira előtt felrémlett egy este, amikor a férfi feljött hozzá, és érkezéskor betett egy cd-t, mondván, hallgassák meg az első számot, és addig ne is csináljanak semmi mást. Egy gitár-felvétel volt, többek között Al di Meola játszik rajta, az első felvétel 12 perces. Ültek a sötét nappaliban, a férfi szorosan fogta a lány kezét, és a zene betöltötte a teret. Igen, meditált Mira, ez akkor legalább olyan intim volt, mint a szex. Sőt, meg merné kockáztatni, hogy valamennyi együttlétük ilyen intim volt. És Mirának az is bevillant, hogy tulajdonképpen a sűrű sms-ek, az emilek, a hosszú telefonok Miklóssal többet jelentettek testének, lelkének, mint a legtöbb férfi, akikkel rendszeresen ágyba is bújt. Egy kortyot ivott kávéjából, és Viktorra, ill. Gáborra gondolt, mindkettőjükhöz kötődött Miklós előtt, de egyikükkel sem érzett még csak hasonlót sem, mint vele. Gábor, akinek különös érzéke, antennája volt arra, hogy megérezze, mikor van Mirának szüksége rá, akkor is visszatért hozzá, amikor Miklós azt mondta, nem tudja tovább csinálni. A lány egy idő után megadta magát, és újból a férfi ágyába bújt. De már annyit sem érzett iránta, mint korábban, és az sem volt sok, aztán egy nap végleg megszakított vele minden kapcsolatot. Semmi ürességet nem érzett Gábor nélkül.

Miklós más volt, Mira akárkivel randevúzott, mindig őt kereste, azt a hangulatot, érzést, ami mellette, vele töltötte el. És persze pillanatokon belül tudta, hogy hiába... Arra is rá kellett jönnie, hogy ezt valahogy kisugározza magából, megérzi a másik. Amikor nyáron találkozgatott Lacival, akit egy közös barát mutatott be, már az első kávé mellett azt dörömbölte az agya, hogy álljon fel, és hagyja ott Lacit a kávézó teraszán, mégis találkozott vele még hetekig, bár egyáltalán nem remélte, hogy közelebb kerülhetnének. Ez nem is történt meg. Amikor egy alkalommal Laci kísérletet tett arra, hogy megfogja Mira kezét, a lány szinte elugrott mellőle. Aztán a férfi felismerte a helyzetet, és egy emilben minden jót kívánva lezárta a nyilvánvalóan reménytelen kapcsolatot. Mira tökéletesen megkönnyebbült, de picit sajnálta, hogy ezt nem ő írta meg.

Megint fájt a nyaka, megdörzsölte, és a pokolba kívánta a náthát. Kicsit úgy érezte, hogy üres a feje, annyi mindent írt le, és gondolt végig az elmúlt két napban. Ez kissé fájdalmas is volt, feltépett vele félig beforrt sebeket, kinyitott lezárt fiókokat. Mint amikor egy rokon hagyatékát összegezve az ember felmegy a padlásra, és régi, megsárgult szerelmes leveleket, fényképeket, levendula illatú báli ruhákat talál.

Mira megtöltötte bögréjét friss kávéval, pici tejet löttyintett hozzá, és elgondolkodva visszasétált a gép elé. Átcikázott az agyán egy gondolat: a szíve mélyén soha nem tudott Miklósról múltidőben beszélni, gondolkodni. Még most sem, amikor történetük leghosszabb szünetét élik. Vigyorogva gondolt arra, hogy pár hete egy kissé rámenős táncpartnert azzal rázott le, hogy férjnél van, és a "férjét" pontosan úgy írta le, mint amilyen Miklós. És az volt a legviccesebb az egészben, hogy nem is esett nehezére ezt a sztorit kiszínezni. Annyira hihető volt, hogy a nemkívánatos pasi, talán Zsoltnak hívták, fülét-farkát behúzva eloldalgott.

Nemkívánatos pasi... Mira arra gondolt, hogy Miklóson kívül minden férfit nemkívánatosnak tart, sokkal szívesebben volt egyedül, vagy valamelyik barátnőjével, mint egy pasival. Aki nem Miklós.

Mélyeket lélegzett, kinézett az ablakon, látta, hogy a napon szikrázik az éjszakai hó, semmi erőt nem érzett, hogy felöltözzön, és elinduljon. Pedig néhány dolgot el kellene intézni, de inkább holnapra halasztja. Most semmit sem kívánt jobban, mint az anyjától kapott szürke pizsamában, köpenyben, kávé és papírzsebkendők mellett ülni a laptop felett, és Miklósról elmélkedni. A férfi egy alkalommal azt írta neki emilben, hogy éppen akkor semmi más dolga nincsen, minthogy a lányról gondolkodjon, és Vénusz dolgozik benne.

Mirának eszébe jutott, hogy ahányszor előveszi azt a bizonyos piros dossziét a kinyomtatott emilekkel - időről-időre ezt megteszi - mindig megdöbben azon a mérhetetlen izzáson, ami még így évek múltával is forrósággal tölti el, újra és újra megrázza a levelekből áradó mélységes szerelem. Jó kézbe venni ezeket az emileket, beleolvadni a férfi által bepötyögött sorokba, átélve azt a borzongatóan szép időszakot, amikor ezek napi rendszerességgel megjelentek Mira számítógépén.

Pár szem mandulát elrágcsált, és arra gondolt, vajon mit is csinál most Miklós, merre jár, mire gondol. Nagyon szerette volna felhívni, hogy a hangját hallja, bár az még most is a fülében cseng. Annyira élő volt ez a kötelék a lányban, hogy őszintén meglepte. Maga sem értette, hogyan lehet ennyire intenzíven megőrizni, újabb élmények nélkül. Miklós nélkül.

Mira belépett az iwiw-re, és Miklós képei közül kinagyított egyet, amin New Yorkban néz bele a kamerába. A lánynak szemüvegesen is nagyon tetszett, de a szemműtét óta, szemüveg nélkül jobb pasi, mint Colin Firth. (Amikor a Büszkeség és balítélet ment a tv-ben, Mira azt írta sms-ben, hogy tökre úgy néz ki, mint Darcy, Miklós nagyon megköszönte a bókot. A lány ma is Darcynak érzi, aki nem tud mit kezdeni Elisabeth-tel.)

Végigsimított a homlokán, az jutott eszébe, hogy csak néhány aprósággal akarta kiegészíteni a tegnap esti fejezetet, mert lyukasnak érezte, és ez lett belőle. Megint az a novemberi reggel jelent meg szeme előtt, amikor a szabi alatt összegyűlt emilek feladói között észrevette Miklós nevét... És szinte elérzékenyült az emlék hatására, mintha most is ott ülne a régi irodában, mintha egy időgépben lenne, nem egy HP laptop  mellett.

Miklós egyik szerelmes emiljében érzelgős, vidéki fiúnak nevezte magát. És Mira tudta, hogy ő a legédesebb érzelgős, vidéki fiú a világon.  

És újra azt érezte, sőt tudta, hogy nagyon szereti. És nagy bizonyossággal azt is tudta, hogy ez már így is marad.

Mert Darcy csak egy van...