Mira álma

Do you feel it?

A Ház a tónál  című film megy.

Mikor először látta, egészen elvarázsolta, annyira szürreális, hogy az ember agya kattog utána sokáig. Most csak a második felétől nézte, és Mira azt gondolta, hogy legalább ennyire szürreális ez az egész Miklós-ügy a lelkében.

Ideje továbblépni, mondja éppen Kate. Ezt Mira már sokszor gondolta, mondták is neki barátai. Úgy érezte, meg is tette, de aztán úgy tűnt, mégsem. Nem is nagyon beszélt erről senkinek, egyedül Mariann volt az, akinek időnként említette.

Vártál rám - mondja Kate, a film utolsó jelenetében. Jó lenne ezt mondani - gondolta Mira. És ez ebben a pillanatban, a film hatására nem is tűnt annyira szürreálisnak.:-)

Mira meglepődött, hogy ilyen sok idő eltelt az utolsó bejegyzése óta, szomorúan vette tudomásul, hogy a közhely milyen igaz: rohan az idő. Végiggondolta az eltelt időt, konstatálta, semmi érdekes nem történt vele.

Rágyújtott, mélyen leszívta a füstöt, és eszébe jutott éjszakai álma: megint, sokadjára Miklós szerepelt benne. Fura, kusza álom volt. Részben Bécsben játszódott, ahol áradt a Duna, ami elsodorta a lányt.

Mira nem értette, hogy miért álmodik még mindig olyan sűrűn (minimum két hetente) a férfival, pedig napközben nem gondolt rá, csak nagyon ritkán. Az ilyen álmok után Mira órákig szinte transzban volt, igyekezett minden részletet felidézni. Ez persze nem sikerült, törvényszerú, hogy minél jobban koncentrálunk az álomra, annál kevésbé jut eszünkbe.

Félrehajtott fejjel kiment a konyhába és töltött magának egy pohár hideg fehér bort. Az első korty után bevillant, hogy mostanában rendszeresen reklámozzák a Hemingway éttermet, ami most a Little Italy melléknévvel kicsit átalakult.

Múlt vasárnap Alexáékkal arra sétált, a hely külsőségekben semmit nem változott, s Mira az akkor még néptelen teraszt nézve látta magukat Miklóssal. Az asztalon mojito-s poharak, égő cigik a kézben. Látta, hallotta a férfit, nyugtalan, már-már zaklatott hangon beszélni. Szinte a 36,8 fokos bőrét is érezte a karján. Megrémült az emlék tornádó-hatásán. Nyugtalan kézzel átlapozta az étlapot, és rádöbbent: te jó ég, még most is? Még mindig? Lehetetlen. Már egy éve Istvánnal járt, aki ex-sportoló és őrült szexi. De mégsem Milkós.

Mi van Miklósban? Erre Mira nem tudta a választ. A piros dossziét, a férfi leveleivel már két éve nem vette elő, az érzés mégis ott bizsergett mélyen legbelül.

A második pohár bor után már kissé be volt csípve, halvány mosollyal nyugtázta, érzelmei nem változtak. Semmi, egyáltalán semmi visszajelzést nem kapott. És István rajongott érte.

Mira közben lezuhanyozott, nem adott hideg vizet a meleghez, direkt élvezte, hogy a forró víz szinte leégeti a bőrét, az illatos tusfürdő krémes habja elmosta az éveket. A pécsváradi hotelszoba fürdőjében volt, egy őrült éjszaka után, Miklós az ajtón túl,  kamaszos, szégyenlős vigyorral a képén, látható lelkifurdalással.

Majd a séta a kertben, ahol bárki szólította meg a lányt, akármeddig beszélt mással, Miklós, mint hűséges spániel, követte.

Aztán a hazaút. Mira megkérdezte, hogy ugye nem beteg? Miklós mondta pár napja influenzás  volt, Mira elnézést kért.

A lány lakásánál, a búcsúnál Mira direkt olyan névjegyrtyát adott, amin a mobilszáma nem szerepelt. Azt elárulta, hogy egy hétig szabin lesz. Az első munkanapján aztán ott várta egy e-mail.

És elkezdődötrt a csoda. Die Magie.

Mira sokszor gondolt arra, hogy egyszer majd Kanadába költözik, ahol egy rönkházban, nagytestű kutyával éldegél, könyveket ír. És boldog. Nem emlékezett rá, hogy honnan jött az ötlet, valami könyv vagy film hatása lehetett. Időről időre maga elé képzelte ezt az élethelyzetet, bár nem tartotta valószínűnek, hogy ez valaha igaz lesz. Őszintén szólva, nem is tudta volna elhagyni a családját, kötődött hozzájuk.

Amikor ezt elmesélte Miklósnak, a férfi azt mondta, ő hasonló terveket gyártott, csak éppen Ausztrália vonatkozásában. Azt is mondta, hogy a lány kedvéért vele elmenne Kanadába is. Élénken emlékezett arra a beszélgetésre, étteremben ültek, és mint két gyerek álmodoztak egy távoli világról, ahol ketten lehetnének. Messze a hazai gondoktól. Mira úgy emlékezett, hogy akkor ez egyáltalán nem tűnt utópiának, mindketten hinni akarták, hogy lehetséges. Ahogy egész kapcsolatuk erről a gyerekes hitről szólt, hit, hogy együtt legyőzhetik saját démonaikat, levehetik egymás válláról a batyut. Ez úgy látszott egy ideig, hogy működik is. Mira szinte újjászületett, lebegett a boldogságtól, és percről-percre jobban szerette Miklóst.

Néha az az abszurd érzése volt, hogy ezt az egészet csak álmodta. Ilyenkor gyorsan belelapozott az emilekbe, és fellélegzett. Nem álom volt. Nagyon is a valóság, és ilyenkor újra átélte azokat a pillanatokat, amikor először olvasta a férfi leveleit. Érezte azt a szívdobogást, a forróságot, lázas remegést. Csodás volt. A lányra rá se lehetett ismerni, a munkahelyén szinte táncolva járt, könnyedén intézett el mindent, és rengeteget nevetett.

Azóta hiába kereste ezt az érzést másoknál, aztán egy idő után már nem is kereste, mert tudta, nem találja. Kiépített maga körül egy burkot, amin senki nem tudott áthatolni, kedves volt és figyelmes, de mégcsak meg sem közelítette a kedvessége azt, amilyen Miklóssal volt. Remélte, hogy lesz még lehetősége ilyennek lenni. Remélte, és nagyon akarta. Ugyanakkor erős kétségei is voltak. Kétségek és félelmek emésztették, és a tehetetlenség dühe.

Kanadában kéne lenniük, a rönkházban, nagytestű kutyával, sztéket sütni ebédre, és a kandalló elött kávézni.

Mirának eszébe jutott, hogy most lett volna Tamás szülinapja, ha jól számolta, a 60. Tamás 2007 nyarán meghalt. Gyönyörűen karbantartott, színvonalas blogot vezetett, amit Mira emlékezésül ma reggel átlapozott. A régi barátok, olvasók a mai napig írnak hozzászólásokat, a születésnapot is többen fejben tartották.

Fájdalmas volt a blogot olvasni, hogy tudta, lassan 2 éve halott, aki írta...

Mirának megint eszébe jutott az a sok emil, a hoszú telefonbeszélgetések, és nagy hiányérzete támadt. Tudni szerette volna, mit gondolna Tamás a mostani helyzetről, politikailag egy oldalon álltak, ugyanolyan harcos elszántsággal. Azt is tudni szerette volna, hogy mit gondolna arról, amit még ma is érez Miklós iránt. Kár, hogy nincs Szent Péteréknél telefon... Annyi mindent meg kellene beszélniük, és tudta, Tamás tudna neki tanácsot adni, mély, rekedtes hangján. Kifejezetten hiányérzete volt. Isten éltessen, Tamás, ott fenn!

Mira akart volna még írni a gondolatairól, érzéseiről, de annyira megérintette Tamás emléke, hogy inkább abbahagyta.

Mira gyűrött arccal, ingerülten kelt ki az ágyból. Pocsékul aludt, ráadásul, amikor éppen sikerült aludnia, elképesztő baromságokat álmodott. A szürke ég sem dobta fel, finom kávéjával botorkált a lakásban, várta, hogy magához térjen. Nem értette, miért volt ilyen rossz éjszakája, tegnap este barátaival sörözött a Tranzitban, a sör pedig jó altató szokott lenni általában.

Az iwiw-en megtalálta őt szülei régi barátnője, akinek fiával nemrég ebédelt együtt. Ica néni kérésére rövid beszámolót küldött a családról, apja haláláról, gyerekekről.

A konyhában ránézett a falinaptárra, február 28. van.

Mira rádöbbent, hogy ma öt éve volt az a bizonyos szemüvegtörés és vakvezetés. A lány látta maga előtt az Egyetem téren rá váró Miklóst, a Véndiák galériáját, ahol kávéztak. Mira egy Unicumot is kért, mert nagyon felbosszantották előzőleg a munkahelyén.

Ahogy eszébe jutott az a nap, a lány hallani vélte azt az éles koppanást, amit ő fémpénznek gondolt, de ténylegesen Miklós egyik szemüveg-lencséje volt, onnantól kezdve 4 órán keresztül Mirára volt utalva, szemüveg nélkül semmit nem látott. Nagyon meghitt délután lett ebből az abszurd helyzetből, és Mira úgy érezte, átmelegszik az emlékek hatására.

Látta maga előtt Miklóst, ahogy az Irish Cat egyik apró asztalánál ülnek, a lány felolvassa az étlapot, és beszélgetnek. Annyira meghatározó élmény volt ez számára, hogy másnap reggel egy hosszú emilt írt, novella stílusban, és a végén bevallotta, rá kellett döbbennie, még mindig szereti a férfit. Nagyon remélte, hogy hasonló jellegű válasz jön, de nem így történt. Viszonyuk megmaradt az eddigi bizalmas-baráti csetelés szintjén. Mira csalódott volt, de az a februári délután felejthetetlen szép emlék maradt.

Mira arra gondolt, hogy történetük során Miklós többször is megbántotta reakcióival, több alkalommal egészen másként cselekedett, mint azt a lány várta volna. Mint ami az adott helyzetből normálisan következett volna. Mira megint arra gondolt, a távolság okolható, ha egy városban élnek, minden máshogy alakul. Több közös élmény, rendszeres találkozások kellettek volna. Nem elveszíteni egymást. Többször kaptak esélyt az élettől. Már az első találkozásuk is ilyen ajándék-esély volt. Ez a februári délután, a törött szemüveggel olyan kézenfekvő volt, Mira éppen ezt fogalmazta meg a másnapi emilben. Ezt a szinte égi beavatkozást, ami kettejüket órákra egymáshoz kötötte, hogy legyen idejük megint beszélgetni, élvezni a másik társaságát. Mint első alkalommal, Mira szállodai szobájában. Sajnálta, és nem értette, hogy Miklós miért volt olyan óvatos ezután.

Mai fejjel Mira sokkal határozottabb lenne. Most 5 év elteltével úgy érezte, akkor jobban kellett volna jelen lennie Miklós életében. Emilekkel, sms-ekkel bombázni, áttörve a férfi bizonytalanságán. Igen. Mindig a nő az erősebb.

És Mira felelőtlennek érezte akkori énjét, hogy nem ragadta meg jobban a pillanatot. Kéne egy időgép... Visszamenne az Egyetem térre újra, és sokkal határozottabban irányítaná a beszélgetést. El kellett volna rabolnia, úgy ahogy volt, vakon, mosolygott Mira.

Arcát tenyerébe temette pár percre, és kétségeket érzett. Tényleg van értelme ennek, hogy így hordozza magában az élményeket, hogy olvasgatja a régi, csodás emileket? Létezik még az a Miklós?

Amikor újra elkezdett zenélni a régi egyetemi bandával, megváltozott. A lánynak nem tetszett a változás, bár a féfi szerint a zene elmulasztotta depresszióját, mégsem találta optimálisnak azt a férfit, gitárral a kezében. A banda tavaly ősszel felbomlott, Mira sajnálta miatta, tudta, hogy a férfinak nagyon fog hiányozni, de a többi bandatagot - talán Zsoltot kivéve - kifejezetten ellenszenvesnek találta, igaz, nagyon tehetségesnek is.

Újra belemartak a kételyek, maradt-e vajon valami abból a Miklósból, akihez annyira kötődik?

Létezik-e még Darcy?

És Mira, akárcsak Elisabeth, őszintén remélte, létezik. Remélte és kívánta, hogy így legyen.

Hitt abban, a Sors kegyes lesz hozzájuk, és megint kapnak esélyt. De azt az esélyt már nem szabad elszalasztani, meg kell ragadni, és nem ereszteni. Mert az már tényleg az utolsó lesz.

Mira napok óta nem írt, ennek két oka is volt. A héten többször kellett a Földhivatalba mennie, szerződéseken dolgozott, ügyfelekkel egyeztetett. Másrészt, amikor volt ideje, úgy érezte, nem találja a szavakat. A blog eddigi fejezetei szinte maguktól íródtak, száguldoztak a fejében a régi és kevésbé régi emlékek, amiket le akart írni. Most valahogy nehezen koncentrált. Arra gondolt, az eddigi írások, a hozzájuk kapcsolódó élénk élményekkel kicsit meg is terhelték. Újra és újra végigélte azokat az időket, újra érezte a régi érzéseket, és ez nehezebb volt, mint sejtette. Kifejezetten nyomasztotta, és még fájdalmasabban élte meg a mostani helyzetet.

Ivott egy korty kávét, rágyújtott, és azon gondolkodott, mit csinál most Miklós. Azt kívánta, bárcsak lenne egy kis szerkezete, varászgömbje, amiben láthatná a férfit. Mira maga elé képzelte, ahogy okos szavaival érvel a bíróságon, tárgyal az ügyfeleivel. Többször beszéltek arról, milyen vicces lenne egy perben szembenállni egymással. Gyilkos harc lenne, vigyorgott a lány, szinte látta maga előtt a jelenetet.

Eszébe jutott a Valentin-nap, amikor legnagyobb meglepetésére Péter felhívta Ausztriából. Most ott bérelnek Gizával egy éttermet, és hónapok óta semmit nem tudott róluk. A telefonban hallotta, hogy Péter már jócskán ivott, de egészen meghatóan kedves volt, és pár percre Mira el is felejtette, milyen csúnyán lett vége, mennyi bánatot okozott neki. Pár percre még az is felvetődött benne, komolyan veszi a meghívást, és kimegy hozzájuk. De csak pár percre... Semmit nem akart már Pétertől, Gizára pedig neheztelt, mert teljesen eltűnt, emiljére sem válazolt, csak nagy ritkán küldött valami viccesnek szánt képet, videót, sok más címzettel együtt. Mira megrázta a fejét, és megint azon gondolkodott, miért mászott bele ebbe a Péter-ügybe. Milyen karma kötötte össze őket?

Annak idején Angyalka néni azt mondta neki Gáborról, hogy valamikor a XII. században Gábor menedéket adott Mirának, aki árva utcagyerek volt. Ezt a karmát dolgozta le a kapcsolatukkal. A lány valahol mélyen hitt az ilyen jellegű törvényszerűségekben. Nagyon sajnálta, hogy Angyalka néni nincs többé, hiányzott neki, imádott vele beszélgetni, bölcs és derűs volt. Biztosan tudna tanácsot adni Miklóssal kapcsolatban, nem szokott kertelni, megmondaná, ha kilátástalannak látná a dolgot. Annak idején nagyon optimista volt, kifejezetten összeillőnek mondta őket. És Mira tudta, össze is illenek, jobban, mint bárki mással élete során. Ez a biztos tudat akadályozta meg abban, hogy bárki mással hasonlóan érezzen, és kitörölje Miklóst.

Mira ránézett az órára, késésben van, ebédmeghívása van. Gyorsan befejezte az írást, és elszaladt zuhanyozni.

Mira behozta kávéját a nappaliba, leült és bekapcsolta a tv-t, megnézte a híreket, utána semmi érdekeset nem talált. Inkább zenét akart hallgatni, és betett egy Norah Jones cd-t, az énekesnő hangja éterinek tűnt, és szinte elkábította a lányt. Körbenézett a szobában és megállapította, függönyt kell mosnia. Hirtelen felpattant, leszedte a függönyöket, és anyjától tanult mozdulatokkal összehajtogatta, berakta a mosógépbe. A vidám napsütésben porosnak látta a szekrénysort, az üvegasztalt. A náthája miatt semmit nem csinált a héten, a blog is sok idejét lekötötte... Elszántan elővette porrongyait, a Pronto-t, kikészítette a felmosóvödröt, és nagyot sóhajtva nekiállt takarítani. Csak elkezdeni nehéz, gondolta mosolyogva, amikor már látta munkája eredményét, lelkesen folytatta.

Kószáltak a gondolatai közben, és eszébe jutott, milyan undok stílusban rázta le tegnap este görög hódolóját, aki éppen Budapesten van és szeretett volna vele találkozni. Akkor nyáron, a csodás tengerparton Mira nagyon élvezte Kosztasz figyelmességét, mediterrán lelkesedését. Jó volt vele sétálni vacsora után a parton, beülni egy koktélbárba, ilyenek. Amikor tegnap telefonált, Mira rögtön sorolta a kifogásokat, és érezte, megsértette ezzel. Nagy tételben mert volna fogadni, hogy többé nem keresi. Who cares???

Amilyen elanyátlanodott állapotban volt, rossz közérzettel, nem beszélve a herpeszéről, most még Miklóst sem akarná látni. Na jó, nem rugdosná el az ajtaja elöl.:-)

Norah Jones hangja, a mosógép duruzsolása álmodozásra késztette. A porrongyot letéve megint kinyitotta a piros dossziét, és elolvasott három emilt. Amikor ezzel megvolt, homlokát ráncolva kinézett a függyönytelen ablakain, hálásnak érezte magát ezekért a gyönyörű írásokért. Köszönettel tartozott a Sorsnak, hogy azon a konferencián összeakadtak. Ismét az járt a fejében, hogy Miklós - Mira által jól ismert - lelkivilága nem összeegyeztethető azzal a jeges csönddel, ami most köztük van. Újra azt érezte, hogy ez nem tarthat örökké, és valahogy biztos volt benne, Miklós előkerül, és mintha semmi sem történt volna, megint beszélgetni fognak, meggyónva az eltelt időket.

Csak így történhet. Mira újult lelkesedéssel folytatta a szombati rendrakást, és nagy csörömpöléssel bepakolta a mosogatógépet.

Ahogy leült a géphez, Mira megint végiggondolta a tegnap estét, amikor régi kedves barátja, Feri látogatta meg. Amikor telefonált, a lány igyekezett volna kibújni a találkozás alól, a betegsége miatt, de észrevette a férfi hangjában megbújó feszültséget, és beleegyezett. Feri pontosan érkezett, egy üveg száraz Martinivel - ami aztán az este folyamán el is fogyott - és gondtehelten leült egy fotelbe. Mira megpróbálta a szokásos vidám stílust felvenni, ami kettejük barátságára mindig jellemző volt, de Feri nem volt erre fogékony. Rövid udvariassági bevezető után elkezdte mesélni a történetet: pár hete előkerült egy nő a múltjából, akivel 10 éve volt egy rövid kalandja, találkozni akart vele. A találkozón előadta, hogy van egy fia Feritől, aki tudni akarja, hogy ki az apja... Majd mellékesen megjegyezte, hogy egy kis anyagi segítséget sem utasítana vissza. Mira megkérdezte, hogyan találta meg, hiszen a férfi új munkahelyen dolgozik, megváltozott a mobilszáma, és a lakcíme sem a régi. Hát az iwiw-en, legyintett Feri, rögtön le is iratkoztam, mosolyodott el. Most apasági tesztre vár, és attól retteg, rámegy a dologra a házassága.

Mirának átsuhant a fején egy régi telefonbeszélgetés, amikor Miklós barátja, Tamás azt mondta neki, nagy kár, hogy nem esett teherbe Miklóstól, kellett volna egy közös gyerek, így maradt volna valaki a szerelméből. És a gyerek egy életre kötelék lenne közöttük. Tudta, hogy ő soha nem tudna senkit sem gyerekkel zsarolni, pláne 10 év után, ahogy Ferivel tették. Megint maga előtt látta a férfit, ahogy gyűrött arccal meredt a martinis pohárba, és a lehetőségeket elemezgette.

Ahogy ma felkelt, megint rátört az érzés, hogy kézbe vegye a piros dossziét, a legfelső papíron az a bizonyos első emil volt, amit mindig mosolyogva olvasott újra. Kedvellek: Miklós, írta a végén. A lány válaszát azzal zárta, én is kedvellek: Mira.

A lány most ugyanazt a különös bizsegrést érezte, mint akkor, amikor megkapta az emilt. Pillangók a hasban, mondja erre a német.

Mira végre rendesen kialudta magát, és viszonylagosan jó közérzettel ébredt. Ahogy visszaemlékezett, vicces dolgokról álmodott. Aztán, még ki sem ért a hálószobájából, megérezte... Felszisszent, amikor megérintette szája jobb sarkát: igen, herpesz! Örülhetne is, mert ez többnyire a gyógyulást jelenti, de ugyanakkor mérges is volt. Mégis tegnap kellett volna elmennie ügyeit intézni, nem ma, herpesszel a száján. Most már cseszheti...

Tegnap este elkezdett írni, de végül törölte, mert ideges és bosszús volt. Eta telefonja feldühítette, a szokásos okoskodások hallatán a lány hátán felállt a szőr. Erőszakkal megváltozni! - adta ki az ukászt Eta Mirának és saját lányának címezve. Mert szerinte mindketten rossz úton járnak, és bezárkóznak a saját elefántcsont-tornyukba. Tényleg sok közös volt bennük Alexával, aki ugyan pár évvel fiatalabb, mint Mira, de gondolkodása sokban hasonlít. És egyikük sem érzi, hogy bezárkózna, és ezzel bármiről is lemaradna. Alexa egy Berci nevű srác iránt érez úgy, mint Mira Miklós iránt, és erről nem lehet őt sem lebeszélni.

Mira türelme akkor fogyott el végleg, amikor Eta sokadjára szóba hozta Molnár Gyurit... Már a név említésétől émelyegni kezdett, és azon törte a fejét, mit mondjon, hogy letehesse a telefont. Eta hozta őket össze, 12 évvel ezelőtt, karácsony után. A férfi 18 évvel volt idősebb Miránál, bár sokkal fiatalosabb volt. A lány már sokszor átgondolta, hogy semmi, de semmi közös nem volt bennük, mai ésszel el se kezdené a kapcsolatot, ahogy pl. a már említett Lacival sem. Fél évig tartott, nem volt túl intenzív viszony, Gyuri Veszprémben élt, a lány Budapesten. Egyik hétvégén a férfi jött Mirához, másik hétvégén a lány utazott Veszprémbe. Mira egy ideig azzal ámította magát, hogy jó ez így, ez főként annak volt köszönhető, hogy Gyuri hétközben nagyon szép leveleket írt neki. De a személyes együttlétek valahogy mindig csalódást okoztak, soha nem tudtak olyan programot kitalálni, ami mindkettőjüknek megfelelt volna. Mira nem tudja megbocsátani a férfinak, hogy miatta nem ment el egy nagyon kedves baráti pár esküvőjére: őt nem akarta bemutatni ősrégi baráti körének, nélküle elmenni pedig nagy bunkóság lett volna.

Egy májusi napon dőlt el a kapcsolat sorsa, hétközben, váratlanul telefonált Gyuri, hogy Pesten van, és feljönne. Mirának éppen rettenetesen fájta a hasa és a feje, a háta közepére nem kívánt látogatót. A férfi megérkezett, és rögtön belakta a lány lakását, a tv-t egy sportcsatornára kapcsolta és teát kért. A lány fújtatott a dühtől, de megcsinálta a teát. Egy korty után Gyuri közölte, hogy nem elég édes, több cukrot kér. Mira kiment a konyhába, nekidőlt a mosogatónak és halkan káromkodott. Attól nem kellett félnie, hogy a férfi meghallja, mert valami betegség miatt Gyuri nem hallott jól... A férfi egy idő után megérezte, hogy nem állnak jól a dolgok, így kért egy plédet és a vendégszobában aludt. Másnap reggel Mirának a bíróságra kellett mennie, különös gonddal öltözködött, és a peren meditált, Gyuri aludt. Aztán kiléptek a kapun, és a férfi váratlanul közölte vele, hogy úgy érzi, vége van a kapcsolatuknak. Mira annyira abszurdnak érezte a helyzetet, hogy percekig semmit sem szólt. Később, már a bíróság folyosóján, a tárgyalásra várva a lány érezte, hogy nagyon megkönnyebbült, de dühös volt, hogy a férfi szavaival benne akart lelkiismeret furdalást okozni, és a viszony kudarcáért Mirát okolta.

Tavaly májusban Alexa fotókiállítása megnyitóján találkoztak. Gyuri, aki Eta szerint semmit nem változott, úgy nézett ki, mintha a nagyapja lenne. Mariann, aki Mira mellett ült, döbbenten ivott bele pezsgőjébe. Nem akarta elhinni, hogy a lány ezzel a vén trottyal valaha is kavart, és közölte, hogy Mira mamája is túl jó nő hozzá... Hát, igen, mosolygott Mira: Molnár Gyuri nem egy Darcy...

Ahogy felidézte magában ezt a Gyuri-ügyet, Mirának megint világossá vált, a Sors kétszer ajándékozta meg igazi boldogsággal, először Renével, majd Miklóssal. Egykori holland szerelmével 2006 őszén, Amszterdamban egy szép délutánt együtt töltve, lezárta az emlékek dobozát. Mindketten tudták, hogy ott van végleg vége, az esős belvárosban, egy pohár fehér bor mellett.

A "Miklós" feliratú doboz még nyitva van...

Mirának pocsék éjszakája volt, viszonylag korán elaludt, aztán hajnali 3-kor felébredt, és kb. 5-ig nem volt képes újra elaludni. Többször felkelt, cigizve állt az ablakban, nézte a csendes havazást. A délutáni olvadás utáni újbóli csapadéktól olyan lett az utca, mintha egy égi nagyi porcukorral szórta volna be, akár az almás pitét. Mira nagy nehezen visszaaludt, majd fél 9-kor nagy kalapálásra ébredt, nem túl jókedvűen.

A kávét is erősebbre főzte, mint máskor, hogy magához térjen, majd a géphez ült, elolvasta a tegnap esti fejezetet, és úgy érezte, egy ponton nem volt elég érthető.

Amit a szexről írt, kissé magyarázatra szorul: 1) Miklós és Mira nem egy városban élnek 2) a férfinak családja van 3) kapcsolatuk 90 %-ban telefonon, sms-ben, emilben és csetelésben teljesedett ki. Ahogy Mira mélyeket lélegezve próbálta szavakba foglalni a dolgot, hirtelen eszébe jutott valami: olyan ritka, és ezzel együtt értékes volt a személyes találkozás, hogy olyankor nem győzték megosztani egymással gondolataikat, érzéseiket, amik nem fértek bele a virtuális karakterekbe.

Mira előtt felrémlett egy este, amikor a férfi feljött hozzá, és érkezéskor betett egy cd-t, mondván, hallgassák meg az első számot, és addig ne is csináljanak semmi mást. Egy gitár-felvétel volt, többek között Al di Meola játszik rajta, az első felvétel 12 perces. Ültek a sötét nappaliban, a férfi szorosan fogta a lány kezét, és a zene betöltötte a teret. Igen, meditált Mira, ez akkor legalább olyan intim volt, mint a szex. Sőt, meg merné kockáztatni, hogy valamennyi együttlétük ilyen intim volt. És Mirának az is bevillant, hogy tulajdonképpen a sűrű sms-ek, az emilek, a hosszú telefonok Miklóssal többet jelentettek testének, lelkének, mint a legtöbb férfi, akikkel rendszeresen ágyba is bújt. Egy kortyot ivott kávéjából, és Viktorra, ill. Gáborra gondolt, mindkettőjükhöz kötődött Miklós előtt, de egyikükkel sem érzett még csak hasonlót sem, mint vele. Gábor, akinek különös érzéke, antennája volt arra, hogy megérezze, mikor van Mirának szüksége rá, akkor is visszatért hozzá, amikor Miklós azt mondta, nem tudja tovább csinálni. A lány egy idő után megadta magát, és újból a férfi ágyába bújt. De már annyit sem érzett iránta, mint korábban, és az sem volt sok, aztán egy nap végleg megszakított vele minden kapcsolatot. Semmi ürességet nem érzett Gábor nélkül.

Miklós más volt, Mira akárkivel randevúzott, mindig őt kereste, azt a hangulatot, érzést, ami mellette, vele töltötte el. És persze pillanatokon belül tudta, hogy hiába... Arra is rá kellett jönnie, hogy ezt valahogy kisugározza magából, megérzi a másik. Amikor nyáron találkozgatott Lacival, akit egy közös barát mutatott be, már az első kávé mellett azt dörömbölte az agya, hogy álljon fel, és hagyja ott Lacit a kávézó teraszán, mégis találkozott vele még hetekig, bár egyáltalán nem remélte, hogy közelebb kerülhetnének. Ez nem is történt meg. Amikor egy alkalommal Laci kísérletet tett arra, hogy megfogja Mira kezét, a lány szinte elugrott mellőle. Aztán a férfi felismerte a helyzetet, és egy emilben minden jót kívánva lezárta a nyilvánvalóan reménytelen kapcsolatot. Mira tökéletesen megkönnyebbült, de picit sajnálta, hogy ezt nem ő írta meg.

Megint fájt a nyaka, megdörzsölte, és a pokolba kívánta a náthát. Kicsit úgy érezte, hogy üres a feje, annyi mindent írt le, és gondolt végig az elmúlt két napban. Ez kissé fájdalmas is volt, feltépett vele félig beforrt sebeket, kinyitott lezárt fiókokat. Mint amikor egy rokon hagyatékát összegezve az ember felmegy a padlásra, és régi, megsárgult szerelmes leveleket, fényképeket, levendula illatú báli ruhákat talál.

Mira megtöltötte bögréjét friss kávéval, pici tejet löttyintett hozzá, és elgondolkodva visszasétált a gép elé. Átcikázott az agyán egy gondolat: a szíve mélyén soha nem tudott Miklósról múltidőben beszélni, gondolkodni. Még most sem, amikor történetük leghosszabb szünetét élik. Vigyorogva gondolt arra, hogy pár hete egy kissé rámenős táncpartnert azzal rázott le, hogy férjnél van, és a "férjét" pontosan úgy írta le, mint amilyen Miklós. És az volt a legviccesebb az egészben, hogy nem is esett nehezére ezt a sztorit kiszínezni. Annyira hihető volt, hogy a nemkívánatos pasi, talán Zsoltnak hívták, fülét-farkát behúzva eloldalgott.

Nemkívánatos pasi... Mira arra gondolt, hogy Miklóson kívül minden férfit nemkívánatosnak tart, sokkal szívesebben volt egyedül, vagy valamelyik barátnőjével, mint egy pasival. Aki nem Miklós.

Mélyeket lélegzett, kinézett az ablakon, látta, hogy a napon szikrázik az éjszakai hó, semmi erőt nem érzett, hogy felöltözzön, és elinduljon. Pedig néhány dolgot el kellene intézni, de inkább holnapra halasztja. Most semmit sem kívánt jobban, mint az anyjától kapott szürke pizsamában, köpenyben, kávé és papírzsebkendők mellett ülni a laptop felett, és Miklósról elmélkedni. A férfi egy alkalommal azt írta neki emilben, hogy éppen akkor semmi más dolga nincsen, minthogy a lányról gondolkodjon, és Vénusz dolgozik benne.

Mirának eszébe jutott, hogy ahányszor előveszi azt a bizonyos piros dossziét a kinyomtatott emilekkel - időről-időre ezt megteszi - mindig megdöbben azon a mérhetetlen izzáson, ami még így évek múltával is forrósággal tölti el, újra és újra megrázza a levelekből áradó mélységes szerelem. Jó kézbe venni ezeket az emileket, beleolvadni a férfi által bepötyögött sorokba, átélve azt a borzongatóan szép időszakot, amikor ezek napi rendszerességgel megjelentek Mira számítógépén.

Pár szem mandulát elrágcsált, és arra gondolt, vajon mit is csinál most Miklós, merre jár, mire gondol. Nagyon szerette volna felhívni, hogy a hangját hallja, bár az még most is a fülében cseng. Annyira élő volt ez a kötelék a lányban, hogy őszintén meglepte. Maga sem értette, hogyan lehet ennyire intenzíven megőrizni, újabb élmények nélkül. Miklós nélkül.

Mira belépett az iwiw-re, és Miklós képei közül kinagyított egyet, amin New Yorkban néz bele a kamerába. A lánynak szemüvegesen is nagyon tetszett, de a szemműtét óta, szemüveg nélkül jobb pasi, mint Colin Firth. (Amikor a Büszkeség és balítélet ment a tv-ben, Mira azt írta sms-ben, hogy tökre úgy néz ki, mint Darcy, Miklós nagyon megköszönte a bókot. A lány ma is Darcynak érzi, aki nem tud mit kezdeni Elisabeth-tel.)

Végigsimított a homlokán, az jutott eszébe, hogy csak néhány aprósággal akarta kiegészíteni a tegnap esti fejezetet, mert lyukasnak érezte, és ez lett belőle. Megint az a novemberi reggel jelent meg szeme előtt, amikor a szabi alatt összegyűlt emilek feladói között észrevette Miklós nevét... És szinte elérzékenyült az emlék hatására, mintha most is ott ülne a régi irodában, mintha egy időgépben lenne, nem egy HP laptop  mellett.

Miklós egyik szerelmes emiljében érzelgős, vidéki fiúnak nevezte magát. És Mira tudta, hogy ő a legédesebb érzelgős, vidéki fiú a világon.  

És újra azt érezte, sőt tudta, hogy nagyon szereti. És nagy bizonyossággal azt is tudta, hogy ez már így is marad.

Mert Darcy csak egy van...

Most Michael Bolton énekel egy nagyon jó cd-n, amit Mira pár éve a Corvin mozi mellett vett. Ha van iszonyúan szexi hang, akkor ez az. Félelmetes. Mira mosolygott, miközben arra gondolt, milyen szerencséje van Nicolette Sheridan-nek, ez a hang ébreszti...

Ez a cd is a lánynál volt a siófoki hotelben, ahol aztán megismerte Pétert, akiről azt hitte... Mit is hitt? - túrt bele a hajába. Azt hitte, hogy neki való, hogy rá várt. Pedig valójában Miklóst várta, aki nem jött. Pétert - most már jól tudja - a helyén kellett volna kezelnie, egy fergeteges éjszaka után kivezetni a hotelszobából és az életéből. Nem így tett. Gyorsan, bután belefolyt Péter életébe, beengedte a sajátjába. És azt hitte szerelmes. Ezt sietve és gonoszul Miklóssal is közölte egy sms-ben... Aztán szép lassan kezdett kételkedni az egészben, és egy nap a konyhaajtóban beléhasított a felismerés: semmi köze Péterhez! Addigra már több százezer forintja bánta Péterhez való ostoba vonzódását.

Ma már alig érti, hogy is lehetett ennyire buta, Hiszen sokszor érezte magát nagyon rosszul Péter rémes barátai körében, a hideg rázta a rendszeres másnapos erőszakosságtól. Mégis. Valami állatias ösztön fogva tartotta Péter mellett. Nem szabadult, amíg egy nap váratlanul kijózanodott, és már csak szánalmat érzett Péter iránt. És maga iránt. Semmi szépet nem tudott megőrizni abból a kapcsolatból. Homlokát ráncolva Mira arra gondolt, hány ezer apróság köti még ma is Miklóshoz, és közben egy dolgot nem tud mondani, ami miatt Péter után vágyakozna.

Hozott magának egy pohár Camparit, ezzel is elfojtva pocsék közérzetét, mandulát vett a fogai közé, és élvezte, ahogy a kétféle keserű randevúzik a szájában.

Mira előtt felrémlett a nagynyárádi temető kerítése előtti pad, ahol hosszú idő után megint kettesben voltak. Kegyetlen meleg volt, pár órával korábban 31 ember halt meg egy siófoki buszbalesetben, sváb öregasszonyok rémüldöztek a hírt ecsetelve. Miklós azt mondta, nagyon várta ezt a találkozást, és Mira akkor újra érezte, hogy vér lüktet az ereiben. Majd a délutáni közös program, a halászlé, Duna-parti botorkálás után elrontotta az éjszakát...

Igen, mormolta maga elé, a frenetikus szex nem volt jellemző kapcsolatukra. Talán az idő, amit együtt töltöttek, az idő volt kevés. Annyi minden más volt, ami összekötötte őket. Ami még most is a férfihoz köti. A beszélgetések, a közös élmények, a sokban párhuzamos élet, az egymásnak meggyónt titkok. 

Amikor azon a Szilveszter délutánon felment Mirához egy saját cd-vel, megivott egy kávét, majd búcsúzáskor szorosan átölelte, Miklós azt mondta: ezért érdemes volt az egész év. És Mira tudta, így van. Majd Miklós kisétált az ajtón, kezében a narancsszínű Saxoo pulóverrel, amit Mirától kapott. A lány napokig nem mosta fel az előszobában levett bakancsok sáros lenyomatait...

Egy másik Szilveszteren éjfél után két perccel felhívta azzal, hogy csak idén is én akarok lenni az első. Ő volt.

Mira most megint úgy érezte, hogy Miklós itt ül mögötte a kanapén, ahogy Seth, fekete hosszú kabátban az Angyalok városában. Feláll, a lányhoz lép, felemeli haját, és megcsókolja a tarkóját. Mira megérintette tarkóját, szinte érezte a férfi csókjának nyomát. Megint lázasnak érezte magát, és bosszankodva orrot fújt.

Miklós barátja, Tamás, aki Mirának is barátja lett, most vigyorogva füstöl a felhők között, látja a lányt a laptop felett, és szíve szerint mondana valamit, talán idézne egy versből. Mindenesetre lehűtené a lány forró fejét, okos, visszafogott módon próbálná lebeszélni a lányt Miklósról. De tudja, most már tudja, hiába.

Mira belekotort hajába, rágyújtott és megint Miklósra gondolt. Remélte, hogy a cseten hagyott rövid leírás idevezeti a férfit. Marha okos pasi, mosolygott  Mira, meg fogja találni.

Ma ott alszol a kispárnámon, írta valamikor Miklós. Mira ma ugyanezt gondolta. Elmélázva szürcsölt egyet a Campariból, és becsukta a laptop fedelét.

Ma reggel Mira még rosszabb közérzettel ébredt, mint tegnap. Lázasnak érezte magát, de a lázmérő ennek ellentmondott. Amíg kávét főzött, mélázva állt a konyhaablakban, nézte a szakadatlan hóesést. Ahogy az udvarban álló nagy fák fehér ágait figyelte, megint az a régi tél jutott eszébe, a karácsonyi parti, amit ő szervezett a hegyen, a mesés kert, amit a kollégák lelkesen fotóztak. Még azok is, akik nem örültek a frissen főnökké avanzsált Mira szervezésének. Forralt bor, remek vacsora, a végén a főnök szülinapi tortája. Szép este volt, de Mira folyton Miklósra gondolt, hogy a méteres hó miatt nem tud eljönni hozzá. Kétségbeesett sms-ek cikáztak köztük, amikből sikított az egymás utáni reménytelen vágyakozás.

Meg kellett volna próbálnia... merengett Mira, arcát megfürdette a kávé meleg párájában, nagy autója volt akkor is, csak nem akadt volna el. Ha akkor lett volna egy-két napjuk együtt, nem vált volna olyan sérülékennyé a férfi az ünnepek alatt. Erőt adtak és kaptak volna. Mira barátnői, főleg Mariann és Klaudia sokat szidták a számukra ismeretlen férfit, és azt sem értették, a lány miért nem volt határozottabb akkor.

Igen, nagyon kellett volna... Mira behozott még egy bögre kávét, és határozott mozdulatokkal előkereste a U2 cd-t, amit szintén Tőle kapott, és akiknek a zenéje a mai napig egyet jelent Miklóssal. Még azok a számok is, amik nincsenek a lemezen. Bono hangja, mint valami bájital, felgyorsítja pulzusát, és újra átéli a pillanatot, amikor a rózsacsokor, a francia pezsgő után a férfi átadta a CD-t. Álltak az előszobában, és csak ölelték egymást, a szatyor a pezsgővel a padlóhoz csattant. Csoda kellett hozzá, hogy egyben maradt. És a vacsora a közeli kiváló étteremben, ahova kéz a kézben sétáltak át, mojito-t ittak, nem keveset. Az étel nagy része megmaradt, mert egyre csak beszélgettek, mindenről. Olyan nyíltan, őszintén, gyermekien, mint még soha senki mással előzőleg, és Mira a maga részéről azóta sem.

Miklós azt mondta: ez olyan, mint egy mátrix...

Közben a lejátszó elért a One c. dalhoz, a férfi azt kérte annak idején Mirától, hogy ezt ne hallgassa, mert ez rájuk nem igaz. Hmmm, merengett Mira, mintha múlt héten történt volna, minden olyan kristálytisztán pereg a szeme előtt. Érzi arcán Miklós vállát, tenyerében a haját. Látja magát, ahogy sárga frottírtörölközőben áll az ablaknál, és figyeli, ahogy a kocsihoz bandukol, vissza-visszanézve. Visszakívánkozva...

Mira összehúzta magán a fürdőköpenyt, és pár másodpercig megint a havazást figyelte. Az étteremről eszébejutott, amikor a pécsváradi történések után első alkalommal találkoztak a Heliában, és utána találkozója volt régi osztálytársaival. Egyszerűen nem tudott velük mit kezdeni, hallotta, hogy beszélnek, de nem jutott el hozzá szinte semmi. És akkor megszólalt a telefon, Miklós azt mondta, nem olimpiára készül, hogy ki kellene bírnia még tovább a lány hangja nélkül. Ahogy a lány a beszélgetés után visszament az asztalhoz, kurtán magyarázkodott valamit, és vacsora nélkül hazament. Csendre volt szüksége, ill. arra a zenére, amit akkor kapott, és amit akkor hallott először. Csak ült a sötétben, szólt a különös zene, aztán jöttek-mentek az sms-ek, és minden szép volt.

Mirának akkor még nem volt otthoni gépe, így Miklós emiljeit reggelente az irodában olvasta, és utána csak mosolygott... Pedig nehéz időszak volt a munkájában, mégsem érezte tehernek, csak ki kellett nyitni az üzenetet, vagy elolvasni az aktuális, napközben is cikázó sms-eket. Délutánonként hosszú telefonbeszélgetéseik voltak, Mira rendszeresen "túlórázott" emiatt.

A férfi emiljei - amiket a lány kinyomtatva egy piros dossziéban őriz - hihetetlenül mély érzelmekről árulkodnak, ahogy mellettük a sajátjait is újraolvassa időnként, mindig eszébe jut, hogy akkor megtörtént az, amire nem számított. Valaki jobban szerette őt mindennél. Mira levelei is nagyon szépek, de Miklóséi mellett csak sápadoznak.

Amikor egy februári délutánt együtt töltöttek, miután Miklós szemüvege eltört, és nem tudott hazavezetni, gyakorlatilag megvakulva ment a lány mellett, optikust keresve. Akkor, ebéd mellett - amit Miklós nem is látott, csak ette:-)) - megint az a régi hangulat tört fel, hosszú idő után újra beszélgettek mindenről, és nevettek is sokat, a régebbi vicces dolgokon. Mira másnap már kora hajnalban géphez ült (akkor már volt otthon is) és novella-szerűen kiírta magából, amit akkor, a vakvezetéses délutánt követően érzett. Miklós reakciója kicsit bántotta, de kapcsolatuk maradt a nagyon bizalmas kategóriában. Rengeteget cseteltek, és mindent tudtak a másikról. Mira számára máig megfejthetetlen, hogy miként volt képes minden részletet elmesélni, valójában meggyónni Miklósnak, arról a balatoni konferenciáról, amin váratlan kalandba keveredett főnökével. Az is furcsa, hogy a férfi kifejezetten neheztelt rá a történtek miatt, nem győzte a dolgot elégszer a lány fejéhez vágni, a legfurább szövegkörnyezetekben.

A napi rendszerességű csetelések miatt Mira úgy érezte, hogy megint közel kerültek egymáshoz, így hidegzuhanyként érte, hogy Miklós megadta blogja címét, amely blog valójában másnak szólt. Juditnak. Mira még most is érzi hátán a januári hideget, amikor este az irodában olvasta a bejegyzéseket, miközben a fűtést már kikapcsolták. Szomorú volt és értetlen. Azután Judit megint eltűnt Miklós életéből, de Mira továbbra is ott volt a csetszobában... Utólag a lány ezt a blog-ügyet ugyanolyan gyónásnak tekintette, mint amilyen az övé volt a balatoni ügy kapcsán.

"Maga lenne balaljka?" - kérdezte Mira egy sms-ben, nem is olyan régen (mintha tegnap lett volna) amire Miklós azonnali válasza az volt: "Balalajka nem, de minden más igen." Minden más igen...

Mira újra azt a remegést érezte, mint akkor. Nátha miatt fájós nyakát masszírozva arra gondolt, amikor a férfi szemműtétje előtt együtt ebédeltek, és a láthatóan rettegő férfi kezére tette kezét, azzal, hogy minden rendben lesz. Úgy érezte, tenyeréből energia áramlik Miklós bőre alá. És erősnek érezte magát, és örült, hogy most ő segíthet rajta. Tudta, hogy így van.

Mira kiment a konyhába, sokadik kávéjáért, rágyújtott és laptopjára könyökölt, olvasva az előzőekben leírt pár bekezdést. Hirtelen rettenetes hiányérzet és sóvárgás lett úrrá rajta: a csetelések, sms-ek utáni sóvárgás. Egy ideje ezek szünetelnek. A partnerlistán még ott van Miklós (most pár napja nem jelentkezett be, talán ő is beteg), de nem beszélnek egymással. Mélyet szippantott a cigiből, majd sóhajtva kifújta, a kávéja langyos lett időközben, és egyre nehezebben tudta egy dologra koncentrálni a figyelmét. Megint ezer kép és hang bukkant fel a fejében, pl. ahogy munka után a villamos megállóban telefonon beszéltek, Miklós mondott valami nagyon vicceset, amitől olyan nevetés jött a lányra, hogy kiköpte cigijét a tócsába.

És az a csók, ott az esőben, Mira munkahelye előtt. Talán a legszebb csók egész életében. Mira megérintette kiszáradt száját, és lehunyta a szemét: ezeket te sem felejthetted el, drágám! - suttogta maga elé. És biztos volt abban, hogy ez igaz.

Szíve mélyén azzal a biztos érzéssel figyelte újból a szűnni nem akaró havazást, hogy Miklósban sem hunyt ki a láng, véglegesen semmiképpen. A férfi lelke sokkal mélyebb volt annál.

És Piri megálmodta, hogy ott áll csomagjával Mira ajtajában. És Piri nagy boszorkány...

Mira szőke haját kontyba csomózta, egy kósza tincs a bal füle mellett libegett. Homlokát ráncolva ült a monitor előtt, a kósza tincset csavargatta, majd eldöntötte: megint elkezd írni. Előző blogját wgy nap törölte, mert rájött, sok butaságot írt, ami igazán nem tartozik senkire.

Orrot fújt, 3 napja bosszantja a nátha, nem tud kikeveredni belőle. Egy picit elmerengett, mi mindent is akarna írni, mi az, amit már régen ki akart pötyögni  gépén. Persze, nem kellett sokat töprengeni, egy valami, egy valaki van... A téma. Egy szerelem, amit lelkében melegen tart, amitől van kedve minden reggel felkelni.

A mai havazásban, ahogy hazafelé bandukolt, haját, arcát belepte ezernyi mikrókristály, eszébe jutott egyik emilje, amiben arról írt, hogy soha nem szerette a havat, mert beáztak a cipői, de semmit nem szeretne jobban, mint Mirával kézenfogva sétálni a hóesésben.

Mira ma már rettenetesen sajnálja, hogy Miklós sms-eit nem írta le, ahogy azt egykor Csilla ajánlotta, saját példájából. Vannak szavak, mondatok, amik úgy villognak homloka belső felén, mint egy fényújság, de a többség elveszett. Az emilek megvannak, nem tudta kidobni, akármi is történt. Akárhogy is megbántotta Miklós szavakkal, közönnyel... Szíve legmélyén érzi, nem pusztán illúzió, amit őriz magában. Tudja, vagy csak reméli, hogy van egy láthatatlan kötelék, ami a férfit sem hagyja nyugodni.

Mira elővett egy karcsú poharat és Camparit töltött magának, szódával. Jeget nem tett bele, a torka most nem örülne... Beleszagolt a kesernyés,piros italba, és lehunyta a szemét. Szinte érezte a derekán Miklós karjait, ahogy a konyhában hátulról átölelte, miközen a lány a Camparit bontotta. Szerencsére, már akkor is tudta, hogy milyen boldogság ez, nemcsak most látja így. Cigizni se kéne betegen, meg különben sem, de fene bánja... Elmosolyodott, ahogy eszébe jutott az első éjszaka Pécsváradon, amikor Miklós a lány mentholos cigijét is szívta, mert a sajátja rég elfogyott, és ők még mindig beszélgettek Mira szobájában. Vajon megsejtették akkor, hogy mi lesz/lehet ebből?

Vajon Miklósban megmaradt valami, abból a suta-kamaszos első emilből? Abból a hangulatból, amitől az a november szebb volt minden májusnál... Mira összehúzott szemöldökkel arra gondolt, józan fejjel nem várható el, hogy a férfi hasonlóan gondolkodjon, ill. érezzen. Férfiak erre nem képesek. De Miklós az eltelt években olyan sokszor meglepte azzal, hogy legalább olyan intenzíven emlékezett dolgokra, dátumokra, mint Mira.

{Ugyanezt a fura dolgot élte át Amszterdamban is, abban a tündéri francia étteremben, ahol 14 év után újra együtt volt Renével, és szinte szégyellte magát, mert René többször is zavarba hozta emlékeivel. Azzal együtt, hogy Mira mindig büszke volt memóriájára.}

Miklós szintén jónéhányszor meglepte azzal, hogy számontartott olyan dolgokat, amikről Mira azt gondolta, hogy már csak ő emlékszik.

A lány arra gondolt, miközben még egy kortyot ivott - jég nélkül nem igazi... arra gondolt, lassan be kellene fejezni ezt az első fejezetet. A mikéntjén töprengve kicsit a körmét rágta, és bevillant egy kép: ülnek Miklós autójában, Pécsvárad után először, a sötében zene szól, a CD, amit Mirának vett. Beszélgetnek a lehetőségekről, és a lány meghallja, hogy  a fiú a körmét rágja. Rá is szól, ne rágd a körmöd!

És Mira ma is érzi azt a csókot, kiszállás előtt, jobb kezének hüvelykujja alatt még ma is ott lüktet Miklós ádámcsutkája, fülében hallja kettejük sztereó sóhajait. Igen. Mindent őriz, mint kincset. És életben tartja, mert ez neki jó.

Elégedetten szív bele cigarettájába, jó volt ezt leírni. És folytatni fogja, mert ezt akarja.

És Miklóst.