Ahogy leült a géphez, Mira megint végiggondolta a tegnap estét, amikor régi kedves barátja, Feri látogatta meg. Amikor telefonált, a lány igyekezett volna kibújni a találkozás alól, a betegsége miatt, de észrevette a férfi hangjában megbújó feszültséget, és beleegyezett. Feri pontosan érkezett, egy üveg száraz Martinivel - ami aztán az este folyamán el is fogyott - és gondtehelten leült egy fotelbe. Mira megpróbálta a szokásos vidám stílust felvenni, ami kettejük barátságára mindig jellemző volt, de Feri nem volt erre fogékony. Rövid udvariassági bevezető után elkezdte mesélni a történetet: pár hete előkerült egy nő a múltjából, akivel 10 éve volt egy rövid kalandja, találkozni akart vele. A találkozón előadta, hogy van egy fia Feritől, aki tudni akarja, hogy ki az apja... Majd mellékesen megjegyezte, hogy egy kis anyagi segítséget sem utasítana vissza. Mira megkérdezte, hogyan találta meg, hiszen a férfi új munkahelyen dolgozik, megváltozott a mobilszáma, és a lakcíme sem a régi. Hát az iwiw-en, legyintett Feri, rögtön le is iratkoztam, mosolyodott el. Most apasági tesztre vár, és attól retteg, rámegy a dologra a házassága.
Mirának átsuhant a fején egy régi telefonbeszélgetés, amikor Miklós barátja, Tamás azt mondta neki, nagy kár, hogy nem esett teherbe Miklóstól, kellett volna egy közös gyerek, így maradt volna valaki a szerelméből. És a gyerek egy életre kötelék lenne közöttük. Tudta, hogy ő soha nem tudna senkit sem gyerekkel zsarolni, pláne 10 év után, ahogy Ferivel tették. Megint maga előtt látta a férfit, ahogy gyűrött arccal meredt a martinis pohárba, és a lehetőségeket elemezgette.
Ahogy ma felkelt, megint rátört az érzés, hogy kézbe vegye a piros dossziét, a legfelső papíron az a bizonyos első emil volt, amit mindig mosolyogva olvasott újra. Kedvellek: Miklós, írta a végén. A lány válaszát azzal zárta, én is kedvellek: Mira.
A lány most ugyanazt a különös bizsegrést érezte, mint akkor, amikor megkapta az emilt. Pillangók a hasban, mondja erre a német.
