Ma reggel Mira még rosszabb közérzettel ébredt, mint tegnap. Lázasnak érezte magát, de a lázmérő ennek ellentmondott. Amíg kávét főzött, mélázva állt a konyhaablakban, nézte a szakadatlan hóesést. Ahogy az udvarban álló nagy fák fehér ágait figyelte, megint az a régi tél jutott eszébe, a karácsonyi parti, amit ő szervezett a hegyen, a mesés kert, amit a kollégák lelkesen fotóztak. Még azok is, akik nem örültek a frissen főnökké avanzsált Mira szervezésének. Forralt bor, remek vacsora, a végén a főnök szülinapi tortája. Szép este volt, de Mira folyton Miklósra gondolt, hogy a méteres hó miatt nem tud eljönni hozzá. Kétségbeesett sms-ek cikáztak köztük, amikből sikított az egymás utáni reménytelen vágyakozás.
Meg kellett volna próbálnia... merengett Mira, arcát megfürdette a kávé meleg párájában, nagy autója volt akkor is, csak nem akadt volna el. Ha akkor lett volna egy-két napjuk együtt, nem vált volna olyan sérülékennyé a férfi az ünnepek alatt. Erőt adtak és kaptak volna. Mira barátnői, főleg Mariann és Klaudia sokat szidták a számukra ismeretlen férfit, és azt sem értették, a lány miért nem volt határozottabb akkor.
Igen, nagyon kellett volna... Mira behozott még egy bögre kávét, és határozott mozdulatokkal előkereste a U2 cd-t, amit szintén Tőle kapott, és akiknek a zenéje a mai napig egyet jelent Miklóssal. Még azok a számok is, amik nincsenek a lemezen. Bono hangja, mint valami bájital, felgyorsítja pulzusát, és újra átéli a pillanatot, amikor a rózsacsokor, a francia pezsgő után a férfi átadta a CD-t. Álltak az előszobában, és csak ölelték egymást, a szatyor a pezsgővel a padlóhoz csattant. Csoda kellett hozzá, hogy egyben maradt. És a vacsora a közeli kiváló étteremben, ahova kéz a kézben sétáltak át, mojito-t ittak, nem keveset. Az étel nagy része megmaradt, mert egyre csak beszélgettek, mindenről. Olyan nyíltan, őszintén, gyermekien, mint még soha senki mással előzőleg, és Mira a maga részéről azóta sem.
Miklós azt mondta: ez olyan, mint egy mátrix...
Közben a lejátszó elért a One c. dalhoz, a férfi azt kérte annak idején Mirától, hogy ezt ne hallgassa, mert ez rájuk nem igaz. Hmmm, merengett Mira, mintha múlt héten történt volna, minden olyan kristálytisztán pereg a szeme előtt. Érzi arcán Miklós vállát, tenyerében a haját. Látja magát, ahogy sárga frottírtörölközőben áll az ablaknál, és figyeli, ahogy a kocsihoz bandukol, vissza-visszanézve. Visszakívánkozva...
Mira összehúzta magán a fürdőköpenyt, és pár másodpercig megint a havazást figyelte. Az étteremről eszébejutott, amikor a pécsváradi történések után első alkalommal találkoztak a Heliában, és utána találkozója volt régi osztálytársaival. Egyszerűen nem tudott velük mit kezdeni, hallotta, hogy beszélnek, de nem jutott el hozzá szinte semmi. És akkor megszólalt a telefon, Miklós azt mondta, nem olimpiára készül, hogy ki kellene bírnia még tovább a lány hangja nélkül. Ahogy a lány a beszélgetés után visszament az asztalhoz, kurtán magyarázkodott valamit, és vacsora nélkül hazament. Csendre volt szüksége, ill. arra a zenére, amit akkor kapott, és amit akkor hallott először. Csak ült a sötétben, szólt a különös zene, aztán jöttek-mentek az sms-ek, és minden szép volt.
Mirának akkor még nem volt otthoni gépe, így Miklós emiljeit reggelente az irodában olvasta, és utána csak mosolygott... Pedig nehéz időszak volt a munkájában, mégsem érezte tehernek, csak ki kellett nyitni az üzenetet, vagy elolvasni az aktuális, napközben is cikázó sms-eket. Délutánonként hosszú telefonbeszélgetéseik voltak, Mira rendszeresen "túlórázott" emiatt.
A férfi emiljei - amiket a lány kinyomtatva egy piros dossziéban őriz - hihetetlenül mély érzelmekről árulkodnak, ahogy mellettük a sajátjait is újraolvassa időnként, mindig eszébe jut, hogy akkor megtörtént az, amire nem számított. Valaki jobban szerette őt mindennél. Mira levelei is nagyon szépek, de Miklóséi mellett csak sápadoznak.
Amikor egy februári délutánt együtt töltöttek, miután Miklós szemüvege eltört, és nem tudott hazavezetni, gyakorlatilag megvakulva ment a lány mellett, optikust keresve. Akkor, ebéd mellett - amit Miklós nem is látott, csak ette:-)) - megint az a régi hangulat tört fel, hosszú idő után újra beszélgettek mindenről, és nevettek is sokat, a régebbi vicces dolgokon. Mira másnap már kora hajnalban géphez ült (akkor már volt otthon is) és novella-szerűen kiírta magából, amit akkor, a vakvezetéses délutánt követően érzett. Miklós reakciója kicsit bántotta, de kapcsolatuk maradt a nagyon bizalmas kategóriában. Rengeteget cseteltek, és mindent tudtak a másikról. Mira számára máig megfejthetetlen, hogy miként volt képes minden részletet elmesélni, valójában meggyónni Miklósnak, arról a balatoni konferenciáról, amin váratlan kalandba keveredett főnökével. Az is furcsa, hogy a férfi kifejezetten neheztelt rá a történtek miatt, nem győzte a dolgot elégszer a lány fejéhez vágni, a legfurább szövegkörnyezetekben.
A napi rendszerességű csetelések miatt Mira úgy érezte, hogy megint közel kerültek egymáshoz, így hidegzuhanyként érte, hogy Miklós megadta blogja címét, amely blog valójában másnak szólt. Juditnak. Mira még most is érzi hátán a januári hideget, amikor este az irodában olvasta a bejegyzéseket, miközben a fűtést már kikapcsolták. Szomorú volt és értetlen. Azután Judit megint eltűnt Miklós életéből, de Mira továbbra is ott volt a csetszobában... Utólag a lány ezt a blog-ügyet ugyanolyan gyónásnak tekintette, mint amilyen az övé volt a balatoni ügy kapcsán.
"Maga lenne balaljka?" - kérdezte Mira egy sms-ben, nem is olyan régen (mintha tegnap lett volna) amire Miklós azonnali válasza az volt: "Balalajka nem, de minden más igen." Minden más igen...
Mira újra azt a remegést érezte, mint akkor. Nátha miatt fájós nyakát masszírozva arra gondolt, amikor a férfi szemműtétje előtt együtt ebédeltek, és a láthatóan rettegő férfi kezére tette kezét, azzal, hogy minden rendben lesz. Úgy érezte, tenyeréből energia áramlik Miklós bőre alá. És erősnek érezte magát, és örült, hogy most ő segíthet rajta. Tudta, hogy így van.
Mira kiment a konyhába, sokadik kávéjáért, rágyújtott és laptopjára könyökölt, olvasva az előzőekben leírt pár bekezdést. Hirtelen rettenetes hiányérzet és sóvárgás lett úrrá rajta: a csetelések, sms-ek utáni sóvárgás. Egy ideje ezek szünetelnek. A partnerlistán még ott van Miklós (most pár napja nem jelentkezett be, talán ő is beteg), de nem beszélnek egymással. Mélyet szippantott a cigiből, majd sóhajtva kifújta, a kávéja langyos lett időközben, és egyre nehezebben tudta egy dologra koncentrálni a figyelmét. Megint ezer kép és hang bukkant fel a fejében, pl. ahogy munka után a villamos megállóban telefonon beszéltek, Miklós mondott valami nagyon vicceset, amitől olyan nevetés jött a lányra, hogy kiköpte cigijét a tócsába.
És az a csók, ott az esőben, Mira munkahelye előtt. Talán a legszebb csók egész életében. Mira megérintette kiszáradt száját, és lehunyta a szemét: ezeket te sem felejthetted el, drágám! - suttogta maga elé. És biztos volt abban, hogy ez igaz.
Szíve mélyén azzal a biztos érzéssel figyelte újból a szűnni nem akaró havazást, hogy Miklósban sem hunyt ki a láng, véglegesen semmiképpen. A férfi lelke sokkal mélyebb volt annál.
És Piri megálmodta, hogy ott áll csomagjával Mira ajtajában. És Piri nagy boszorkány...
